Tíz év elmélyült zenei, szellemi munkájának lenyomata a Madárdal zenekar Égen megyen egy madár című lemeze. Ez a felvétel nem születhetett meg előbb, de nem is várathatott magára. A mag tudja idejét, mikor csírázhat és tudja, mikor szökkenhet szárba a majdan utódot fialló növény.
Igen nehéz volt a válogatás, hiszen tíz év zenei-színházi-irodalmi munka nem csupán egy órányi kiérlelt anyagot szül meg. Hallhatóvá kell, hogy váljék benne a magyar népzene iránti olthatatlan szeretetünk, hallhatóvá a világ népei zenéjének ismerete és tisztelete. A döbbenetesen ősi múltban gyökerező veretes szövegek értése és tudatos használata. A hagyomány iránti alázat, szóljon éppen szerzői eleme zenénknek, avagy érintetlen népdal. Érintetlen népdal persze nincs, hiszen az ének amíg él, változik. Felelősségünk hitelesen éltetni tovább, megőrizve és kiteljesítve vetíteni a jövőbe.
Hitünk, reményeink, hallgatóink és méltatóink szerint ezen az igen nehéz, végeláthatatlan, de szépséges úton tettünk egy lépést ezzel a felvétellel.
A szerelem végtelen útján indultunk el, Istenünk, Hazánk és Családunk iránti lelkesedéssel. Új életet pedig az alkotói szándék teremt. Hangszereléssel, régi hangszerek rejtett kapcsolatának felfedezésével. Az archaikus hátteret mindig megtartó rögtönzés által történő újjáteremtéssel. És remélhetőleg népdallá érő új énekek komponálásával.
Hallgassák örömmel és szeretettel szerelmes, boros, katonás és álmodozó magyar énekeinket!
Vaskó Zsolt
A lemezről néhány részlet ízelítőül
A meghallgatáshoz kattintson a címekre.
Megkértük néhány kiváló barátunkat, írjon egy-két gondolatot az Égen megyen egy madár című lemezünkhöz.
Szabados György – zeneszerző, zongoraművész – Nagymaros
–Égen megyen egy madár...
égi madár,
feltámadott madár,
s már nem egymagában száll.
Fémtölcséres, sulykoló idők magasfeszültségű vezetékei mögül
újra röpülnek, jönnek elő erős, nagy énekükkel, szerelmes
ünnepükkel, hosszú téli puttyogásaikból húros
szárnycsapásokkal a szívmadarak.
Jönnek, suhannak csapatostul és megnyílik bennünk a faggyal
és atommal lefojtott tér, fel a lézer idő – megnyitja termeit a
múlt, s megzengeti torkát gyönyörén a lappangó örökkévalóság.
Valami nagyon erős lélek, valami kipusztíthatatlan összecsengés,
szép, feddhetetlen igazság zeng e friss régi és új dalokban itt.
A magyari világ ötágú sípján öthangú dal és életöröm.
Amelynek valószínűtlen erejét immár nem hangtölcsérek
fenetlen bömbölése adja, de sugaras röptű ének újra, az éltető
Napriadt birodalmán.
Szép honfoglalás ez a lemez.
Nem lehet örökre búni, hol röpülni rendeltetett.
Megyen hát az égen a madár,
az égi madár,
a feltámadott madár.
S már nem egymagában száll,
nem egymagában száll.
Hegedűs Zoltán – tanár, valóságkutató – Szeged
Manapság egyre ritkábban hallani igazi madárdalt.
Pedig olyan egyszerű: megfelelő időben, megfelelő helyen kell lenni, hallgatni kell, – és meg lehet hallani!
Akiknek a lelke madárként repül, azoknak a dala is igazi Madárdal...
Erdélyi György – színházi ember – Budafok
Álmodtam. Színes mesét. Életet és halált. Peter Greenaway megnyalta volna a szája szélét, ha ő álmodta volna. Valaha élt és ma is élő ismerősök, barátok nyüzsögtek körülöttem. Ott volt Vaskó Zsolt is. Vöröses haja hosszú sörény. Térdig érő fehér gatyát és színes, virágos mellényt viselt. Testét vörös, pehelyszerű valami borította. És repült. Két karjával, mint afféle szárnnyal lassú ütemben evezett a levegőben. Repülése nem egyenes volt, mint a legtöbb madáré, hanem le-föl bukdácsoló hullámvonal. Mint a lappantyúé. Aztán megült egy fán. Lábaival kapaszkodott, ahogy egy rendes madárnak illik, a kezével meg valahonnan a semmiből elővarázsolt két furulyát. És fújta. Szólt a Madárdal. És igazi madarak ültek mellé a fára. És hallgatták. A többieket nem láttam. Pedig ott kellett lenniök, mert együtt szóltak. Szólt a Madárdal. És a Mindenség hallgatta.
Hallgassák Önök is...
Nagy Zoltán – fazekas – Sárszentlőrinc
Majtény felől vibráló, veres fény világlik. Száz-társzekér-szám tűzre vetett kuruc tárogatók lobogó fénye. A gyáva erőszak retteg a nád egyenes hangjától, fél a –pogány– csimpolyától, Schunda úr tervez majd fekete klarinétot nekünk. Labanc kalapok árnyékába vetik a Magyar zenét, de jön majd később egy Bartók, egy Kodály, akik a kalapot megemelik, hogy tiszta fényével ragyoghasson ismét mindaz, ami zene, mindaz, ami Magyar. A tárogatók lángjának fénye Majténytól Bécsig, Niklától Koltóig ragyogja be Magyarországot. Thaly Kálmán negédes nótái Krasznahorka büszke várába kergetik mindazt, ami a társzekereken elégett. Csend. És egyszer csak újra megszólal angyalkürtként, feltámadáskor egy hang. A hang eszközt is jelent, az eszköz pedig lelket. A magyari zenét elégették Majtényban, de feltámadt, mikor Kossuth azt izente... Haynau hozott walzert és büszke várat, de a hamvakból, mint a főnix, új világ sereken, új haza támad.
Aki ezt a lemezt hallgatja, nem népies divatot hallgat. Hamvából kel föl a csimpolya, újra él valami, amiről azt hitték, hogy elégett. Elégett visszavonhatatlanul. Hová lettél Majtény? Metszett faként, levágott ág után háromszorosan tör előre valami, ami nagyon zene, nagyon igaz és... ’s ha elátkozza százszor Pusztaszer, Mégis győztes, Mégis új és Magyar. Zenévé vált mindaz, amit MI szépnek tartottunk. Madárdal-Magyardal.
 |
